Fodor Petra - Egy pillanat bátorság
„…az álmaimat nyugodtan megélhetem az írásaimban, hisz ott nincsenek szabályok, elvárások, csak én és a tollam.”
KIADÓ: Álomgyár Kiadó
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
OLDALSZÁM: 283 oldal
MŰFAJ/TÉMA: romantikus regény
ISBN: 978-615-0087-08-5
FÜLSZÖVEG:
KÉT LÁNY, két nagyon különböző élet…
Az egyiknek minden lehetősége megvan, hogy megvalósítsa az álmait, a másiknak küzdenie kell, hogy elérhesse azokat…
Dóra kezdő író, és úgy érzi, hazájában nem kapja meg azt az inspirácót, mely elindíthatná a siker felé vezető úton. Ezért úgy dönt, egy angliai egyetem falai közt keresi leendő hősnőjét és saját magát. A hétköznapjai a tanulás mókuskerekében telnek, így nehezen, de végül elindul a Nagy Mű felé. Miközben útját keresi, szembesül a múlttal, a családi tragédiák eddig elkendőzött rideg valóságával.
Abby igazi belevaló, bulizós angol egyetemista, egy
híres, bohém drámaíró unokahúga, akinek minden adott a boldoguláshoz. Ám
miközben kreatív írást tanul az egyetemen, rá kell jönnie, hogy egy neves rokon
még nem jelenti azt, hogy az ember maga is tehetséges…
A két lány sorsa óhatatlanul is összeforr. A mindig
rosszul választó Abby és a választani képtelen Dóra megtalálja-e a végén a
szerelmet? Rálelnek-e életük értelmére? Melyikükből lesz író, és kinek nyit az
idő újabb lehetőségeket?
Fodor Petra első regénye az útkeresésről, a lehetőségekről és a szerelemről elvarázsolja az olvasókat.
Kovács Dóra céltudatosan író szeretett volna lenni. Édesapját nem ismerhette meg, hiszen születésekor ő egy autóbalesetben, vétlenként elhunyt. Édesanyja nevelte fel őt, és mindezek ellenére szép gyermekkora volt. Mégis úgy gondolta, hogy nehéz sorssal könnyebb lenne íróvá válnia, habár nem kívánta magának, hogy nehéz sorsa legyen, hiszen éppen elég neki a családja nehéz sorsa, amiből ő szinte semmit nem tapasztalt meg. Megállapította, hogy ő igenis boldog, de nem vidám, ami bár lehetett volna ellentmondás is, de aki ismerte őt, tudta, hogy nála kevés boldogabb ember él a földön. Visszahúzódó, csendes, megfigyelő típus volt, aki csodálatos módon minden embert szeretett, vagy kedvelt a maga módján, de náluk mégis volt, amit jobban szeretett és kedvelt, mégpedig a könyvek maguk. Dóra figyelt és olvasott – e két tevékenység töltötte ki az életét.
Habár Dóra okos és tehetséges volt, huszonhárom évesen mégis elfelejtett élni. Olvas, tanul, céljai, tervei vannak, melyeket sorra meg is valósít. De ki is ő valójában? – merült fel benne a költői kérdés. Vajon tudja-e, vagy keresi még önmagát? Dóra mindössze unalomból kezdett el írni, habár szerető családja, szuper iskolája, jó barátai és környezete volt, tehát minden adott számára, ő mégis szeretett álmodozni: hogy milyen lenne, ha nem ott lenne, ahol, ha ő nem ő lenne, hanem más. És egyáltalán milyenek mások? Ahogy nőtt, egyre jobban érdekelte az, hogy vajon miért lesz az ember olyan, amilyen? Úgy tűnhet, hogy Dóra mindössze szemlélője a saját világának, ő mégis úgy érzi, hogy az írás, és az álmodozás önmagáról szól, arról, hogy akár ő is lehetne az a másik ember. Véleménye szerint olyan kevés különbség van az emberek között, hogy sikerességüket leginkább a meghozott döntéseik befolyásolhatják, amelyek többségének a következményeivel nincsenek is tisztában. Barátnője szerint mindez azt jelenti, hogy ő fél meghozni ezeket a döntéseket és valójában az írásaiban éli meg azt az életet, amit szeretne. Dóra önmagát nem tartotta felnőttnek, hiába próbálta olykor elhitetni magával. Még mindig szívesen bement volna a játékboltba, ahol megveszi a kínálatban szereplő legnagyobb plüssállatot. Még mindig várta a Mikulást és a Jézuskát, holott már régóta tudta, hogy ők valójában nem is léteznek. Még mindig szórakoztatták a családi mozik és animációs filmek. És miért is ne lehetne egy felnőtt lélekben olykor gyermek is?
Vágya kristálytisztán lebegett a szeme előtt, mégsem élte meg úgy a pillanatokat, hogy önmagára figyelt volna, inkább a környezetét figyelte meg. Saját magát ezáltal unalmasnak titulálta. Úgy érezte, nem olyan ütemben halad a tanulással és az íróvá válással, amilyen ütemben ő szeretne, ezáltal kevésnek érezte magát, melynek hatására befeszül és elbizonytalanodik. Dóra konzulense igyekezett számára megmutatni az önmagához vezető utat, hiszen ő látta benne azt, ami íróvá teheti őt, mégpedig sikeres íróvá. Tanácsa által, miszerint távolodjon el egy kicsit magától, az elvárásaitól, a buta gondolataitól, és keresse meg a saját hangját, végül Dóra célba ért. Rájött ugyanis ő is, hogy nem mehet el az élete mellett, részesévé is kell annak válnia, ezért elvegyült a tömegben, önmagát figyelve, és megnyílt előtte a világ, társalgott, ismerkedett, és időközben barátnőt is szerzett Eszter személyében, sőt még a szerelem is rátalált.
Abby Turner születését követően, angyali szemeivel, huncut nevetésével, aranyszőke fürtjeivel mindenki kedvencévé vált. Igazi mintagyerek volt, szüleinek szeme fénye, akiknek ő volt a régen várt csodájuk. Abby mondta a legszebben a verseket, ő olvasott a legügyesebben, mindig tisztelettudó volt és jószívű.
2015 novemberében vesztette el szüleit egy párizsi terrortámadás során, melynek következtében érthetően kiszakítottak belőle egy darabot. A szülei elvesztése felett érzett gyászt és a vele járó mérhetetlen haragot, dühöt és a velük kézben járó ellenségkeresést pszichológus segített neki feldolgozni, aki az élete újraépítésében is szervesen részt vett. Bár az idő elteltével mindezek szarkazmussá szelídültek benne, és a sebek beforrtak, azok mégis ott maradtak, mutatva veszteségének mértékét. Abby megacélozva önmagát, eldöntötte, nem hagyja, hogy bárki vagy bármi újra megsebezze. Pszichológusa felnyitva szemét, felvilágosította őt, hogy gyermekkori viselkedése mintegy megfelelési kényszernek felelt meg, mely már szinte egészségtelen volt. Abbynek tehát volt min gondolkodnia szülei elvesztését követően, hiszen hatalmas kérdéssel kellett szembesülnie: kicsoda is ő valójában? Huszonkét évesen erre a kérdésre ő nem tudott válaszolni, mert egész addigi életét a szülői keretek határozták meg. Szeretettel ugyan, de kalitkában tartották őt, így elveszítve őket, önmagát kereste a nagyvilágban, mely túl nagy és ijesztő volt egyedül, nélkülük.
Abby dédelgetett álma is az volt, hogy íróvá válik majd, de az idő előrehaladtával nem érezte önmagában azt a tehetséget, amely a vágyának kiteljesedését segítette volna elő, ezért új célokat keresett, döntés elé állítva önmagát. Ő pedig döntött. Eldöntötte, hogy újságíró lesz, felhívja a világ figyelmét az igazságtalanságokra, az elnyomásra, azoknak az embereknek a hangjára, akik nem elég erősek ahhoz, hogy hallassák önmagukat. Ehhez pedig arra van szüksége, hogy nyelveket tanuljon, utazzon, és megint csak utazzon. Olyan helyekre szeretne eljutni, amelyek mellett az emberek csak úgy elmennek, ahonnan jobb inkább félrenézni, mint a mélyére látni. Abby nem egy cikket szeretne megírni, hanem blogot szeretne vezetni az egyes helyeken megélt és szerzett tapasztalatokról, egyfajta közösségi oldalt létrehozva ezzel az egésznek. Kína lett az első célországa.
Miután megismertük a lányok személyiségeit, mindennapjaikat, küzdelmeiket, céljaikat, egy napon ismeretlenül is leülnek együtt kávézni, itt kapcsolódnak össze (először). Abby kíváncsi volt Dórára, aki teljesen az ellentétének bizonyult, de kihívásnak és az univerzum üzenetének tekintette, hogy valamelyest megismerje őt, hiszen nem értette, hogy mi történhetett vele, hogy nyilvánosan sír.
„ – Persze mindenkivel történnek
dolgok, csak van, akivel lassabban.
- Gondolom, te közéjük tartozol.
- Te pedig biztos a gyorsan élők
táborát erősíted.
- Hát, így is lehet mondani,
vagy legalábbis igyekszem megélni az élményeket. Bár ez annyira így nem
hiteles, mert pár perce határoztam csak el, hogy újra megélem az élményeket. A
tél olyan volt, mint egy álom, lassú és szürke. De most új lendületet veszek,
ezt ígértem meg magamnak, és hogy mindent kipróbálok, mindenhova elmegyek,
ahová csak lehetséges. Hogy aztán tudjak dönteni, mi is az én utam.
- Egy pillanat bátorság kell
csak.
- Hogy mondod? – nézett furcsán
Abby, egyre jobban meggyőződve arról, hogy a lányt hozzá küldte az univerzum.
- Egy pillanat bátorság. Hogy
csak eddig, egy röpke pillanatig kell bátornak lenned, amikor döntesz.
- Ezt olvastad valahol? –
fürkészte Abby.
- Nem, most találtam ki. Hogyha
mindent kipróbáltál, akkor valószínűleg érezni fogod, hogy mit kell tenned. És
ehhez csak egy pillanatnyi bátorság kell, amíg eldöntöd, kiválasztod, hogy mit
akarsz.
Egy pillanat bátorság – mantrázta magában Abby, s még lefekvéskor is a
vörös hajú, szeplős lány szavai jártak a fejében, akit most már nem szürke
kisegérnek, sokkal inkább különlegesnek tartott.”
Fodor Petra az Egy pillanat bátorság című műve egy különleges érzelmes történet két különböző lányról, akik különbözőségiek ellenére mégis hasonlóak: mindketten keresik a lehetőségeiket, az útjukat, és a szerelmüket, miközben igyekeznek önmagukra találni és megvalósítani álmaikat, vágyaikat. Lassabb lefolyású, szereplőközpontú történet, amely egyben inspiráló, lélekmelengető és romantikus olvasmány is. Amit mindenképpen kiemelnék a könyv hangulatán kívül, az a csodálatos és figyelemfelkeltő borítója, a jól csengő és találó címe, a két lány jellemének íve, karakterfejlődése: mindaz, ahogyan követték az álmaikat, megtalálva és rátalálva közben a saját útjukra, illetve a történet meglepő és csavaros befejezése. Magával ragadja és beszippantja az olvasót ez a könnyed és kellemes olvasmány!
„Pont, mint egy jó könyv. Megfeledkezel önmagadról, a valóságról, az életről. Nincs más, csak a filmvászon, nincs más, csak a fehér papíron a fekete betűk. Szerencsések azok, akiknek van tehetségük ilyen világot teremteni.”
ÉRTÉKELÉSEM:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése