"Szeretem a könyvet, mert holt betűiben benne van minden, ami elmúlt, és minden, ami lesz."
- Fekete István
A tavalyi évhez képest sajnos most jóval később jelentkezem az előző évi összefoglalómmal, de, ami késik, nem múlik, és jobb később, mint soha.
Az újévi fogadalmaim nem bizonyultak hosszú életűnek, melyet a blogom csendessége, és a gyűlő moly-plecsnik is fájón igazolnak. Az elsőt bánom, a másodikat nem! Idénre így csak azt fogadtam meg, hogy havi szinten igyekszem megcsinálni az olvasási statisztikámat ... talán így jobb is.
A 2021-es évi összefoglalómban már beszámoltam arról, hogy a könyvek szeretete régmúltra nyúlik vissza az életemben, amely érzés azóta sem szűnt meg létezni a szívemben. Sőt! Évről-évre a könyvek szárnyán rengeteg csodás történettel gazdagodom ...
Nézzük is, hogy 2022-ben miket olvastam, és, mely olvasmányok voltak közülük az igazán kiemelkedőek.
2021 decemberének végén a jövő évre vonatkozólag 95 darab könyv elolvasását terveztem, ismét megkockáztatva azt, hogy sikerül-e megugranom a '20-as évem teljesítését, mely évet 89 könyvvel zárhattam le. 2021-hez képest most eme irányú célomat meg tudtam valósítani, melynek nagyon örültem, hiszen 2022-ben 102 művet olvastam el. Oldalszámilag a 102 kötet 27.928 oldalt jelentett, melyből átlagot vonva megállapítható, hogy ~270 oldalas könyveket forgattam a múlt év folyamán, mely majd a bontásban is jól meg fog mutatkozni. Ezek a számok 2021-ben a következőképpen alakultak: 75 darab könyv, 24.558 oldallal, amely átlagosan ~320 oldalas műveket jelentett. Az évből két hónapot emelnék ki: amikor a legtöbbet, és amikor a legkevesebbet olvastam.
Az elolvasott könyvek számának tekintetében októberben olvastam a legtöbbet (13 könyv), és szeptemberben a legkevesebbet (5 könyv). Az olvasott oldalak száma alapján azonban a legtöbbet januárban (3022 oldal), míg a legkevesebbet februárban (1576 oldal) bújtam a könyveket.
2022-ben összesen 6 olyan napom volt, amikor nem volt időm olvasni, a többi napokon, még a legfáradtabb estéken is tudtam olvasni pár oldalt (szó szerint!).
Az előző évben olvasott könyvek közül 63 könyv kapott tőlem öt csillagot (61,8%-os arány), míg 2021-ben ez az arány mindösszesen 52%-os volt, a 75-ből 39 könyvet értékeltem öt csillagosra.
2022-es évi öt csillagot kapott olvasmányaim, olvasási sorrendben a következőek voltak:
- Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei II.,
- Blue Balliett: A Vermeer-rejtély,
- Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya,
- Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát,
- Szabó Borbála: A János vitéz-kód,
- Jennifer Chambliss Bertman: Könyvvadászok,
- Ludányi Bettina: Festménybe zárt lelkek,
- Berg Judit - Kertész Erzsi: A négy madár titka,
- Csernovszki-Nagy Alexandra: Mimi regénye,
- Wladislaw Szpilman: A zongorista,
- Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet,
- Eric Knight: Lassie hazatér,
- Chris Carter: A keresztes gyilkos,
- Max Manning: Én, a gyilkos,
- Kate Hewitt: Szerelem a múltból,
- Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia,
- Lontai Léna: Könnyező liliomok,
- Chris Carter: Kivégzés,
- Agatha Christie: Öt kismalac,
- Julie Clark: Az utolsó járat,
- Mary Chamberlain: A dachaui varrónő,
- Fiona Valpy: Emlékek tengere,
- Gill Thompson: Csillagokban írt sorsok,
- Trux Béla: A torony titka,
- Chris Carter: Vadász,
- Fiala Borcsa: Bűntény a Dunán,
- Bauer Barbara: Az idegen,
- Felix Salten: Renni,
- Chris Carter: A halál szobrásza,
- Wéber Anikó: Az ellenállók vezére,
- Nyáry Krisztián: Így szerettek ők,
- Jojo Moyes: Áradó fény,
- Csukás István: Nyár a szigeten,
- Mészöly Ágnes: A királyné violája,
- Baár Tünde: A mezítlábas grófnő,
- Alan Gratz: A végső megoldás: a remény,
- Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.,
- Serena Valentino: Ki a legszebb?,
- Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai,
- R. Kelényi Angelika: Szédítő Balaton,
- Nyáry Krisztián: Igazi hősök,
- Zágoni Balázs: A Gömb,
- Elisabetta Gnone: A különleges utazás,
- Kertész Erzsi: A hógömb fogságában,
- Soren Sveistrup: A gesztenyeember,
- Guillaume Musso: Ott leszel?,
- Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony,
- Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél,
- Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony,
- Bálint Ágnes: Cimborák,
- Bálint Ágnes: Labdarózsa,
- Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme,
- Bálint Ágnes: Lepke az írógépen,
- Bálint Ágnes: Vízitündér, vízimanó,
- Bálint Ágnes - Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda - Születésnapi szemétdomb és más történetek,
- Bálint Ágnes - Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda - A végtelen giliszta és más történetek,
- Harsányi Zsolt: Petőfi,
- Fábián Réka: Az én titkos Velencém,
- Colleen Hoover: November 9.,
- Colleen Hoover: Regretting You - Elrontott életek,
- Vi Keeland: Hívatlan vendég,
- Budai Lotti - Zubor Rozi: Micsoda anyák voltak!,
- Antonio Iturbe: Az auschwitzi könyvtáros,
- Csernovszki-Nagy Alexandra: Mimi regénye,
- Bauer Barbara: A szív szabadságharcosai,
- Colleen Hoover: November 9.,
- Vi Keeland: Hívatlan vendég,
- Antonio Iturbe: Az auschwitzi könyvtáros.
Kellemes meglepetést okozott azonban Lontai Léna könyve, amely a Könnyező liliomok címet viseli. Kegyetlenül őszinte és valóságos történet volt ez a mű, amelyet letehetetlennek éreztem, hiszen minden fejezet után még egyet muszáj volt elolvasni. Borzasztóan nehéz témát dolgoz fel, sajnos azonban korántsem egyedi sors ez. Az alkohol rengeteg család életét tette és teszi tönkre napjainkban is, amely nem minden esetben, de többségében erőszakkal társul, a fájdalmak és a lelki terror elhallgatása mellett. A téma borzalma ellenére az írónő mégis nagyon szép stílusban, választékos szókinccsel, olvasmányos írta meg ezt a leírhatatlan, megrázó történetet. Alig várom, hogy elolvashassam a szerző másik könyvét, a Sebzett pillangót.
Összefoglalva: úgy gondolom és érzem, jó olvasmányaim voltak 2022-ben is, főként azért, mert kevés könyv okozott csalódást a vártakhoz képest.
És most következzenek a statisztikai adataim az olvasás és a könyvek terén.
TERJEDELEM SZERINT az olvasásaim a következőképpen alakultak:
- 10 darab 100 oldal alatti,
- 14 darab 100 oldal feletti,
- 27 darab 200 oldal feletti,
- 42 darab 300 oldal feletti,
- 8 darab 400 oldal feletti, és
- 1 darab 500 oldal feletti
Ezzel szemben a LEGHOSSZABB IDEIG TARTÓ olvasásom Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél - 125 szerelmes levél és története című könyve volt, amelyet lassan, napi 2-3 levéllel és történetével haladva olvastam, amely így 38 napot ölelt fel. A többi művéhez hasonlóan ez is egy bámulatos, összeszedett kötete az írónak, akivel volt szerencsém az Országos Könyvtári Napok keretében találkoznom, és beszélgetnem. Felkészülés gyanánt is bújtam a könyveit, melyek rengeteg ismeretet adtak át nekem. Persze, rettenetesen izgultam a találkozás miatt, hiszen egy egész délutánt tölthettem vele. Nagyon kifinomult személyiség, hatalmas tudással, akit nagyon tisztelek, és bármeddig elhallgatnám a történeteit. Bízom benne, hogy lesz alkalmam még találkozni vele.
A statisztikai adatok szempontjából felvetődött bennem az is, hogy vajon mely nemzetiségek íróitól olvastam a legtöbbet? Az olvasmánylistámat áttekintve, megállapítottam, hogy a tavalyi évben is első helyen végeztek a magyar szerzők!
- Első helyen a magyar alkotók végeztek: 39 magyar író 60 művét (57,1%) olvastam (voltak dupla szerzős művek is). 2021-ben ez az arány 45,3% volt, így ezt is sikerült túlszárnyalnom!
- A második hely az amerikai szerzőké (17,1%) lett, tőlük 18 kötetet olvastam.
- A dobogó legalsó fokán pedig az angol írók (12,4%) végeztek, 13 művel.
- női szerzőktől 76 könyvet olvastam, amely 72,4%-ot, míg
- férfiaktól 29 művet olvastam, amely 27,6%-ot jelentett.
- élő szerzőktől 80 könyvet (76,2%),
- elhunyttól pedig 25 művet (23,8%) olvastam.
- az első helyen a Móra Könyvkiadó 13 könyvvel,
- a második helyen az Álomgyár Kiadó 12 kötettel, míg
- a harmadik helyen a General Press Kiadó végzett 7 művel.

- az Alexandra Kiadótól - 3,
- az Animus Kiadótól - 2,
- a Bona Kiadótól - 1,
- a Cartaphilus Kiadótól - 2,
- a Ciceró Kiadótól - 1,
- a Corvina Kiadótól - 5,
- az Európa Kiadótól - 5,
- a Főnix Könyvműhelytől - 1,
- a Holnap Kiadótól - 5,
- a Jaffa Kiadótól - 2,
- a Kalliopé Kiadótól - 1,
- a Kolibri Kiadótól - 1,
- a Kossuth Kiadótól - 2,
- a Könyvmolyképző Kiadótól - 4,
- a K.u.K. Kiadótól - 1,
- a Libri Kiadótól - 3,
- a Maecenas Kiadótól - 3,
- a Manó Könyvek Kiadótól - 5,
- a Maxim Kiadótól - 2,
- a Menő Könyvek Kiadótól - 2,
- a Művelt Nép Kiadótól - 1,
- a Napkút Kiadótól - 1,
- a Newline Kiadótól - 2,
- a Next21 Kiadótól - 1,
- az Osiris Kiadótól - 1,
- a Pagony Kiadótól - 6,
- a Park Kiadótól - 1,
- a Partvonal Kiadótól - 1,
- a Pioneer Kiadótól - 1,
- a Santos Kiadótól - 1,
- a Scolar Kiadótól - 1,
- a Studium Plusz Kiadótól - 1, és
- a Tintató Kiadótól - 1 könyvet olvastam el.
- 12 mesekönyvet (11,8%),
- 33 ifjúsági olvasmányt (32,3%),
- 51 felnőtt szépirodalmi művet (50%), és
- 6 felnőtt szakirodalmi kötetet (5,9%) olvastam el.
- 69 könyvtári (67,7%),
- 10 kölcsönkért (9,8%), és
- 23 saját (22,5%) művet olvastam 2022-ben.
- 95 könyvet olvastam hagyományos papíralapon (93,1%) és
- 7 művet e-formátumban (6,9%).

- 2022-es - 17 (16,7%),
- 2021-es - 18 (17,6%),
- 2020-as - 14 (13,7%),
- 2019-es - 10,
- 2018-as - 5,
- 2017-es - 6,
- 2016-os - 4,
- 2015-ös - 3,
- 2014-es - 4,
- 2013-as - 1,
- 2012-es - 2,
- 2010-es - 3,
- 2007-es - 1,
- 2006-os - 1,
- 2005-ös - 2,
- 2003-as - 1,
- 2002-es - 1,
- 2001-es - 2,
- 1999-es - 1,
- 1998-as - 2,
- 1986-os - 1,
- 1985-ös - 1,
- 1984-es - 1, és
- 1980-as kiadású műből 1 könyvet olvastam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése