"A lelked mélyén, a szíved ölelésében,
a gondolataid örvényében lehetsz
igazán önmagad.
Ott vagy a legszabadabb!"
Megjelenés éve: 2022
Oldalszám: 382 oldal
Műfaj/téma: történelmi- romantikus regény
ISBN: 978-963-475-583-8
Fülszöveg:
Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?
Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.
BAUER BARBARA 1974-ben született, azóta él Etyeken. Írói pályáját újságíróként, televíziós szerkesztőként kezdte, mára hazánk egyik legtermékenyebb írója. 2012-ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei, a Két út között és a Magánutak. A Vakrepülés és az Elsuttogom százszor után megírta nagy sikerű történelmi regényeit, a Porlik, mint a sziklát, Az élet hangját, a Még látlak odafennt, a Kétszáz éves szerelmet, Az aranyműves fiát, A fényfestőt, A fekete rózsát. Írt életregényeket, köztük gróf Wenkheim Krisztina történetét, A leggazdagabb árvát, Demján Sándor gyermekkora nyomán a Messziről jött fiút és Máté Péter életregényét, Most élsz címmel.
Véleményem:
Bauer Barbara írónő munkásságát és személyiségét nagyon szeretem, az egyik legcsodálatosabb ember, akit megismerhettem. Történeteit olvasva mindig elvarázsolódom, egy másik dimenzióba kerülve szinte hallom a hangját, ahogyan elmeséli az adott könyvet. Csodálatos gondolatait gyönyörűen megfogalmazott mondatokban tárja olvasói elé. Mindig elcsodálkozom milyen kedves, odaadó és fantasztikus személyiség is ő, amely minden művén keresztül érezhetővé válik.
Bauer Barbara igazán termékeny írónő, mint azt ahogyan a könyv fülszövege is már érzékelteti számunkra. 17. papíralapú gyermeke a Szív szabadságharcosai című könyve, melynek megjelenését ugyanolyan meghatottsággal és izgalommal várta, mint az előzőekét.
Az írónőnek e művében E/1-ben, Lili szemével és szívével ismerhetjük meg saját és családja életét, az adott kor történelmi hátterét, törekvéseit. A könyv vázát mégsem a történelmi múlt, hanem Lili személyes szabadságharca adja, melyben a szívében érzett tiltott szerelemmel küzd meg, önmaga előtt is felvállalva mindennek az érzésnek a csodálatos kivetülését, veszélyét és következményeit.
Emília makacs lányként olykor gyerekesnek tűnhetett a történet során, de sok hasonlóságot felfedezve, én inkább közösséget éreztem vele, mintsem elítéltem volna tetteit, amelyek ritkán azért engem is bosszantottak. Magányosnak tarthatták sokan, úgy vélem, és vélte ő is, de magányos csak az lehet, aki nem szeret egyedül lenni, így ebben is tökéletesen egyetértettem vele. Gondolatai, amelyek olykor összekuszálódtak, folyamatosan jártak, melyek elől szívesen elmenekült volna ő is, habár ez, mint tudjuk, lehetetetlen, így ezt ő sem tehette meg. Valami fontosnak szeretett volna a része lenni, de nem tudta megérteni és elfogadni, hogy mitől és miért féltik őt, miért tartják vissza és, miért kezelik még mindig gyerekként, miközben neki nagyratörő álmai vannak... de vajon valóban a forradalom és az ország szabadságának kivívása vonzotta, vagy ahogyan Bálint is rámutatott, önnön rabláncainak lerázása volt a célja? Szabadságának elérését többféle módon kezdeményezte, nem sok sikerrel. Habár egyetemre nem engedték, édesapjánál sikeresen elérte azt, hogy házitanítójával bármit tanulhasson, amihez csak kedve támad. A birtok ügyeibe ugyan nem engedte, hogy belefolyjon, de azt belátta, a természet ugyanolyan módon vonzza Lilit, mint őt, és az állatokhoz is -főként a lovakhoz- különösen jó érzéke van. Mindemellett céltudatos, melyet a szülők inkább engedetlenségnek és önfejűségnek, testvérei pedig dacosságnak tekintettek a történetben. Konok, rendíthetetlen és gyors észjárású, kitartó és bátor jellem. Kitartását az is jól mutatja, hogy kutatja családja múltját, melynek célja az volt, hogy alátámassza elméletét, mely szerint szüleinek ő nem édesgyermeke. A család múltjának egy részét homály fedi, és ő addig nem nyugodott, amíg így vagy úgy, de bizonyosságot nem talált a titkok nyitjára és az igazságra. Aztán elérkezett szívében a megdöbbentő felismerés, amely egy -szintén Bálint által- elejtett mondat következményeként bújt elő kérlelhetetlenül a mélyből.
"Csukott szemem alatt könny mardosott.
Majd szétvetett a fájdalom, de még azt sem tudtam, miért. Derengő, ismeretlen érzés kerített hatalmába. A szívemig hatolt, a torkomban dobogott, az ereimben folyt, szétáradt a testemben. Szédített, mélyről jött, mintha nem is az enyém lenne. Mintha belém szállt volna valami ismeretlen. (...)
De ekkor már nem volt sehol, elveszett az illúzió, és ott maradt helyében a felismerés.
Megint kiszáradt a torkom, de ezúttal elmaradt a többi érzés. Hogy történhetett ez meg velem?
Bűnösnek éreztem magam. Hogy tehettem? Egész testemben remegtem, a torkomat szorította, a halántékomat feszítette a kétségbeesés."
Az egész egy röpke pillanatig tartott, nem tovább.
Folytak a könnyeim, mosolyogtam, sírt a lelkem, rá gondoltam. Még sosem éreztem ehhez foghatót. (...)
Ez a tudatosulás olyannyira lehetetlen és bűnös volt számára, hogy belebetegedett. Fájt a lelke és a szíve mindazért, amiről nem tehetett, hiszen akaratlanul virágzott ki benne ez az érzés, melyől akaratának minden bevetésével szabadulni próbált, megharcolva saját harcát önmaga és családja békéjének érdekében, mindhiába. Bálint atyai jó tanácsát megfogadva -miszerint az ember a lelke mélyén, a szívében és a gondolataiban lehet csak igazán önmaga, ott, ahol nincs számonkérés, szégyenérzet, és megfelelés, hiszen nem kell elszámolnia senkinek, csak önmagának- jött rá, miről is szól valójában a szabadság. A Szent Korona rejtett helyét meghatározó titkos térkép mellett újabb közös titkuk lett a fiataloknak Lili által, aki kiöntötte szívét, nem is gondolva arra, hogy megértésre talál majd.
A történelem viharai mellett a lélek szabadságharcát is gyönyörűen ábrázolja e mű. Olyan fontos kérdésekre mutat rá szereplőin keresztül az írónő, hogy mi, olvasói, képesek lennénk-e megélni a boldogságot, ha látnánk szeretteink fájdalmát tükröződni szemeikben? Olvasva a történetet mindannyian gondolunk valamire, elgondoljuk, hogy vajon Lilinek mit kellene tennie, vagy mit tehetne, és ezt mi hogyan ítéljük meg. Egyetértünk vele, vagy elítéljük őt? És azon gondolatok, melyek ilyenkor megfordulnak fejeinkben, már rá is mutatnak arra, mi az, ami számunkra fontos(abb). Érdemes-e egyáltalán az olyan rejtélyek felfedése, mely ugyan számunkra fontos, másoknak viszont sebeiket tépjük fel vele? Lili száműzetésének valódi okára is fény derült ezáltal a könyv végén, mely, mint kiderült a múltban való kutakodása miatt vált szükségessé, gátat szabva és elcsitítva lelkének viharát, mely mindenki lelki békéjét felbolygatta, fényt derítve a nagy titokra viszont megtisztíthatta a hosszú évek titkolózásának mocskától, tisztázva a félreértéseket, megmutatva a vérségen túli tiszta, önzetlen szeretetre. A szeretetre, amely őszinte, és amely miatt az ember képes az önnön érzelmeinek háttérbe szorítására.
Fontos üzenete a műnek, hogy az ember addig nem szabad, amíg nem vállalja fel a gondolatait, nemcsak más, hanem saját maga előtt sem, és nem csak a szerelem terén, hanem bármilyen más téren, akkor saját magunkat börtönüzzük be. Ha nem merünk bátran gondolkodni, bátran és szabadon érezni, akkor hogyan is ismernénk meg önmagunkat? Lili erős jellem, hiszen rengeteg terhet cipelt és viselt el, mivel a szerelem mellett egy családi rejtély is foglalkoztatta, mindig hasonlóságokat és különbségeket keresve és találva. Magasságokat és mélységeket élt meg, mely megteremtette számára a harmóniát, megmutatva neki azt, hogy a rossz után milyen megbecsülni a jót, megtartva azt az értékrendet és neveltetést, amelyben felnőtt.
"Két kalitka, két madár, külön dalolnak,
de örökké hallják egymás gyönyörű énekét."
Aki lelki felfrissülésre vágyik, amely feltölti és simogatja, mindenképpen olvasson Bauer Barbarától! Bízom benne, hogy egyszer minden magyar ember kezében megfordul egy-egy kötete, rabul ejtve szívét, lelkét!
Kedvenc idézeteim:
"Gyertyám fényénél hosszasan nézegettem a könyvek gerincét, amik így, különösen a vászonra nyomott arany betűk, egészen különösnek látszottak. Mintha élnének, úgy mozogtak a láng vibráló fényében. Mindig szerettem a kötetek hangulatát, a betűk összemosodó képét, a lapok illatát, a könyvek történetét. Különösen azokét, amik már sok-sok kézben megfordultak. Gyakran elképzeltem, hogy a régi könyvek nemcsak mesélnek, hanem látnak is. Lapról lapra megfigyelik, aki olvassa őket. Megfigyelik arcuk játékát, a szemük fényét. Meghallják nevetésüket, elakadt lélegzetüket, látnak könnyeket, vagy éppen merengő pillanatokat. Azt gondoltam, mire az olvasó a könyv végére ér, és megismeri a lapokon kibontakozó történetet, ő is a könyv része lesz, és amikor egy-egy ilyen régi kötetet felütök, találkozom mindnyájukkal. Mert valamit ők is otthagynak a lapok között."
"- A szabadságharcot elveszítettük, de van valami, amit nem vehetnek el tőlünk - néztem először anyámra, majd a nővéreimre. - A hangunkat, amelyen a Szózat szól, a szívünket, amely magyarul dobog. A magyar ételeinket, festőinket, a történelmünket."
"Lili a magyar nemzet csak úgy menthető meg, ha az anyanyelvén szólhat. Ha kimond egy magyar szót, a kezét nyújtotta ki, és csak az nyúl érte, aki érti. Erre az összefogásra van szükség, a kezekre, a hangokra, arra az ezeréves múltra, amit csak mi értünk. Olyan természetes ösztön ez, mint az élni akarás. Ha nem így lenne, már rég elveszítettük volna."
"Csatát vesztettem, miközben a legnagyobb harcot vívtam meg. De képtelen voltam a győzelem mámorát élvezni. Fájt a szívem. A szívem, amely legyőzte a gondolataimat, az akaratomat, a józanságomat, a belém nevelt elveimet, önmagamat. Sajgott a szívem, amely felkorbácsolta a vágyaimat és megnyitotta a lelkemet."
Értékelésem:
.png)
