2021-es évem összefoglalása a könyvek terén
A könyvek iránti szeretetem egészen kisgyermekkoromig nyúlik vissza, melyet azóta sem szűntem meg érezni. Sőt! Mégis volt olyan időszakom, amikor a könyvek sajnálatos módon háttérbe szorultak az életemben. Az elmúlt néhány évben tértem vissza a könyvek csodálatos világába, melynek nagyon örülök, hiszen számtalan lenyűgöző és bámulatos történet megismerésével lettem gazdagabb ezáltal.
Nézzük, mit tartogatott számomra a 2021-es év.
2020 decemberének végén a jövő évre vonatkozólag 85 darab könyvet tűztem ki célul, elolvasásra, kockáztatva, hogy sikerül megugranom a '20-as évem teljesítését, melyet 89 könyvvel zártam. Sajnos, vagy nem sajnos eme irányú tervem nem valósult meg, hiszen 2021-ben 75 könyvet sikerült "csak" elolvasnom, melyet azért szép teljesítménynek gondolok abból kifolyólag is, hogy év közben végeztem a segédkönyvtárosi képzésemet is, illetve, hogy 2019-ben csak (macskaköröm nélkül) 39 könyvet olvastam el. Oldalszámilag a 75 könyv 24.558 oldalt jelentett, melyből átlagot vonva, megállapítható, hogy 300 oldal feletti könyvek fordultak meg a kezemben a múlt évben, mely majd a bontásban is jól látszik. Az évből két hónapot emelnék ki: amikor a legtöbbet, és amikor a legkevesebbet olvastam.
Augusztusban bújtam a legkevesebbet a könyveket, ekkor ugyanis mindösszesen 867 oldalt olvastam el, melynek oka a vizsgákra való félkészülésre vezethető vissza. Ezt azonban nem bántam meg, megérte.
Decemberben olvastam a legtöbbet, erre a hónapra 2477 oldalt és 8 könyvet számoltam össze. E szép számok elérésére az ünnepek és a szabadság adott lehetőséget.
2021-ben összesen 8 olyan napom volt, amikor nem volt időm olvasni, a többi esetben, még a legfáradtabb estéken is sikerült olvasnom egynéhány oldalt.
Az előző évben olvasott könyvek közül 39 könyv (52%-os arány) kapott tőlem öt csillagot, míg 2020-ban ez az arány 68,5%-kal 61 könyvet, 2019-ben pedig 66,6%-kal 26 olvasmányt jelentett.
2021-ben az öt csillagot elért olvasmányaim, olvasási sorrendben a következők voltak:
- Szántó Dániel: Revans,
- B. E. Belle: Hazugok,
- Szabó Magda: Az élet újrakezdhető - Interjúk és vallomások,
- Marie Benedict: Clara,
- Papp Dóra: Tükörlelkek,
- Shalini Boland: A titkos mama,
- Papp Dóra: Tükörlelkek 2.,
- Jodi Picoult: Egyszerű igazság,
- John Marrs: A jó szamaritánus,
- Anne Frank: Anne Frank naplója,
- Fodor Petra: Egy pillanat bátorság,
- Julie Kagawa: The Iron Queen - Vaskirálynő,
- Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó,
- Julie Kagawa: The Iron Knight - Vaslovag,
- Markus Zusak: A könyvtolvaj,
- Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban,
- Tatiana de Rosnay: Sarah kulcsa,
- Nagy Eszter: Életünk harcai,
- Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek,
- Fábián Janka: Julie Könyvkuckója,
- Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz,
- Guillaume Musso: Most!,
- Dezső András: Magyar kóla - A kokain útja Magyarországon,
- Bíró Zsófia: A macska mondja meg! - Mit egyél és mit ne,
- Sienna Cole: A köd után,
- Szakács Eszter: Kallantyú meséi,
- Szűcs Péter: Dharma,
- B. Czakó Andrea: Pitypangtánc,
- Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért,
- John Marrs: The One - A tökéletes pár,
- Böszörményi Gyula: Lopotnyik,
- Szurovecz Kitti: A kisemmizett angyal,
- Bakóczy Sára: Crescence - Széchenyi menyasszonya,
- Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje,
- Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon,
- Szurovecz Kitti: A sokszívű,
- Szurovecz Kitti: Az egyetlen ismerős arc,
- Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei - Első könyv,
- Guillaume Musso: Regényélet
- Shalini Boland: A titkos mama,
- John Marrs: A jó szamaritánus (a Tökéletes pár című könyve is nagy hatással volt rám),
- Tatiana de Rosnay: Sarah kulcsa,
- Sienna Cole: A köd után,
- B. Czakó Andrea: Pitypangtánc.
- 8 darab 100 oldal alatti,
- 4 darab 100 oldal feletti,
- 16 darab 200 oldal feletti,
- 28 darab 300 oldal feletti,
- 12 darab 400 oldal feletti,
- 5 darab 500 oldal feletti,
- 2 darab 600 oldal feletti
- Első hely: magyar írók művei, 34 könyvvel, mely 45,3%,
- 2020-ban: 54 könyv - 60,7%,
- 2019-ben: 34 könyv - 87,2%.
- Második hely: amerikai írók művei, 16 könyvvel, mely 21,3%,
- Harmadik hely: angol és francia írók művei, 5-5 könyvvel, mely 6,7-6,7%-ot jelent az összolvasásomból.
- a női szerzőktől 58 könyvet olvastam, amely 77,4%-ot, míg
- férfi íróktól 17 művet olvastam, amely 22,6%-ot jelentett.
- női írótól 59 művet olvastam, ez 67,4%-ot ért, míg
- férfi szerzők munkásságából 29 könyvet vettem a kezembe, ez 32,6%-ot jelentett.
- 31 művet női szerzőtől (79,5%),
- 8 könyvet (20,5%) pedig férfi írótól olvastam el.
- Élő szerzőktől 66 könyvet (91,6%),
- Elhunyttól pedig 6 művet (8,4%) olvastam, míg
- három szerzőről nem találtam semmilyen adatot, így őket kihagytam a számolásból.
- Első helyen a Könyvmolyképző Kiadó végzett, 12 könyvvel,
- Második helyen holtversenyben a Libri és az Athenaeum, 7-7 könyvvel,
- Harmadik helyen pedig az I.P.C. Könyvek, 5 könyvvel.
- az Abától - 1,
- az Atlantic Presstől - 1,
- az Álomgyártól - 4,
- a Boooktól - 1,
- a Cerkabellától - 1,
- a Cicerótól - 2,
- az Editio Princepstől - 1,
- az Európától - 2,
- a Főnix Könyvműhelytől - 1,
- a General Presstől - 2,
- a Gold Booktól - 1,
- a Harlequin Magyarországtól - 2,
- a Holnaptól - 1,
- a Jaffától - 1,
- a Kulcslyuktól - 1,
- a Lazitól - 1,
- a Letterotól - 2,
- Magánkiadásban megjelentet - 1,
- a Manó Könyvektől - 2,
- a Maximtól - 3,
- a Mórától - 1,
- a Művelt Néptől - 1,
- a Naphegytől - 1,
- a NewLine Kiadótól - 1,
- a Pagonytól - 3,
- a Parktól - 4,
- az Ulpius-háztól - 1, és
- a XXI. Századtól - 1 könyvet olvastam el.
- 7 mesekönyvet,
- 13 ifjúsági olvasmányt,
- 53 felnőtt szépirodalmi könyvet, és
- 2 szakirodami művet olvastam.
- 55 könyvtári (73,4%),
- 13 saját (17,3%),
- 7 kölcsönkért (9,3%) könyvet olvastam 2021-ben.
- 66 könyvet olvastam papíralapon (88%),
- 9 művet pedig e-formátumban (12%).
- figyelmen kívül hagyom az oly vonzó könyvkihívásokat a molyon, és nem vadászom plecsnikre. Ennek az az oka, hogy a múlt évben többségében kihívások alapján olvastam, sokszor majdnem kicsúszva a megadott időintervallumokból, szinte elveszítve ezáltal az olvasás örömét.
- 2022-ben kiolvassam az itthon olvasásra várakozó könyvek többségét, de főként Lucy Maud Montgomery Anne-sorozatát, mely 2021-ben is a terveim között szerepelt, azonban az első pontban leírt okok miatt sajnos ez irányú tervem megvalósítása elmaradt.
- az idei évben több ifjúsági olvasmányélményt szerezzek, jelenleg még nem publikus, ugyancsak jövőbeli elképzelésem megvalósításának érdekében.
- ~95 könyvet elolvassak az év során.